2012. október 26.

vacsora és egyéb nyalánkságok

Tegnap társasági életet éltünk, aminek meg is van az eredménye. Két pohár bortól úgy sajog a fejem, mintha tegnap megittam volna két liter vodkát. Filipe bátyjával és a barátnôje családjával ültünk be egy étterembe Ribeira-n.

Elôtte még találkoztunk Melissa frissen megtalált unokatesójával is, aki egy tündéri carioca. A történet pedig az, hogy Melissa édesanyjának a családja Angolában élt és volt egy fekete házvezetônôjük. Az apuka pedig néha elszórakozgatott a hölggyel. Így született egy eltitkolt kreol kislány, aki a most megtalált unokatestvérnek az anyukája és aki a háború (1975) elôl Brazíliába menekült. Tiszta szappanopera, igaz? Filipe tesója mondta, hogy megesik az ilyesmi. Mondtam, hogy tudom én, mert van egy barátnôm, akinek az édesapja Angolában nôtt fel és neki is van egy tejeskávé színû nagynénje. A sztori ugyanez, azt leszámítva, hogy ôt nem titkolták el és a család tagjának tekintették. Amikor kitört a háború, megszökött egy férfival és sokáig semmit sem tudtak róla. Végül ô is Brazíliában kötött ki. Mondom, hogy szappanopera.

A vacsorán voltak portugál és brazil rokonok is vegyesen. Borzasztó kedvesek voltak velem mindannyian. Rengeteget kérdezgettek és mindig bevontak a beszélgetésbe. Sokszor egyszerre hárman beszéltek hozzám egymást túlharsogva és nekem fogalmam sem volt, hogy kire figyeljek.

Az asztaltársaságunkban volt egy köpcös portugál fickó, aki egész este rengeteget beszélt és valahogy a mozdulataiban átsejlett, hogy meleg lehet. Volt egy brazil móka mester is, aki folyamatosan vicceket mesélt. Természetesen a háromnegyedét nem értettem. Na ô volt az, aki azt mondta a köpcösrôl az este végén mindenki elôtt, hogy: - Végre a buzi is talált magának barátnôt! - Ezt persze viccnek szánta. Találja ki mindenki, hogy mennyire volt kellemetlen a helyzet. A köpcös barátnôje egy negyvenes, üres fejû, de annál csinosabb, szerény véleményem szerint brazil ex-prosti. Akit a köpcös úgy aposztrofált, mint a 'brazil, aki velem él'. Fura pár voltak, na. Pláne, hogy a hölgy egész este az én pasimat stírölte az asztal másik végébôl.

A legszimpatikusabb egy portugál nyugdíjas házaspár volt. Háziorvosként dolgoztak egymás mellett harminc évig és ugyanazon a napon mentek nyugdíjba. A bácsitól tudtam meg végre a bacalhau történetét. A bacalhau szárított, sózott tôkehal, amit a portugálok esznek csak és amit Norvégiából importálnak. Nekem ez mindig megfejthetetlen volt, hogy miért lett a nemzeti eledelük egy importált hal. Azért, mert olcsó halféle és könnyû volt tartósítani. Kirakták a napra és kiszáradt, elvesztette minden nedvességét. Utána megsózták és sokáig elállt. Amikor pedig vízbe beáztatták, akkor olyan volt, mintha friss halat ennének. Ezt csinálják mai napig. Nekem persze volt egy másik teóriám, miszerint azért lett népszerû, mert kevés benne a szálka és kevesebbet kell vele bajlódni, ami a portugáloknál nem utolsó szempont. Azért titkon fenntartom a saját verziómat.

Azt is megtudtam, hogy a portugálok találták fel a szardínia konzervet és elmesélték nekem az Alheira történetét is. Az Alheira egy kolbász-féleség, ami  disznóbélbe töltött hús és kenyér keveréke.  Engem a mi hurkánkra emlékeztet. Tegnap úgy mesélték, hogy a keresztény inkvizíció idején arra használták, hogy kiszûrjék a zsidókat. A töltelék általában nem disznóhúsból készült, így azt a zsidók megették, viszont a héját, ami a disznóbél, azt nem. Ezt a történetet úgy is ismerem, hogy az Alheira-t a zsidók találták ki, hogy ne tûnjenek ki a keresztények közül, akik disznóhúst füstöltek. A zsidók az Alheira-t füstölték.

Az este tanulsága pedig az, hogy soha többet nem mondok igazat portugáloknak, amikor megkérdezik, hogy mit gondolok a portugál konyháról, mert megsértôdnek. Nekem az ételeik kicsit ízetlenek. Gyakorlatilag csak sót, fehérborsot, ecetet, fokhagymát és olívaolajat használnak ízesítésre. Amikor azt mondom, hogy én a kicsit fûszeresebb ételeket szeretem és nagyon szeretem a csípôset, akkor rögtön a védelmükbe veszik a kulináriát. Sokszor megtörtént már ez, szóval ezentúl befogom a szám és mosolyogva annyit mondok csak, hogy: - Nagyon finom, nagyon jó.

(Szeretném zárójelben megjegyezni, hogy vannak zsidó, fekete, sárga, fehér, tejeskávé színû és meleg barátaim is.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése